Kósa Lajos támogatja az eutanáziáról szóló népszavazást
A fideszes politikus Karsai Dániellel beszélgetett négyszemközt, neki mondta el álláspontját. Karsai szerint "érdekes és jó hangulatú volt" a találkozó.
A fideszes politikus Karsai Dániellel beszélgetett négyszemközt, neki mondta el álláspontját. Karsai szerint "érdekes és jó hangulatú volt" a találkozó.
Múlt héten elindultak a HVG évzáró díjainak szavazásai, köztük az Év emberéről szóló vokssal. Most következnek a kortesbeszédek a HVG újságíróinak tollából – Ön dönt, ki legyen a győztes!
A referendum tétje annak eldöntése, kaphassanak-e a jelenlegi büntető szabályokkal szemben büntetlenséget bizonyos esetekben az aktív eutanáziát segítők. A témáról társadalmi vitát kezdő, maga is gyógyíthatatlan beteg Karsai Dániel jogász által támogatott népszavazást akár jövő év június 9-én, az EP- és az önkormányzati választásokkal egyszerre is megtarthatják.
A képviselő azonban így egy héttel elhalasztaná a beszélgetést.
A fideszes politikus kedd délután találkozna a halálos beteg alkotmányjogásszal a Parlamentben.
A Nobel-díjasok, Karsai Dániel, esetleg Szoboszlai Dominik vagy Azahriah tette a legtöbbet az országért? Tóth Gabi, a MÁV, vagy L. Simon László bukása volt a leglátványosabb? Az akkugyár, a fólia vagy a mesterséges intelligencia éve volt 2023? És mi volt a legszürreálisabb pillanat a magyar közéletben? Negyedik alkalommal osztja ki a HVG az év díjait – a döntés ismét az ön kezében van! A szavazás december 17-én, vasárnap zárul.
A „méltóságteljes életvégi döntésekről” szóló határozati javaslatot nyújtott be az éppen ezért küzdő halálos beteg Karsai Dániel ügyvéd mellé álló Momentum az Országgyűlésnek. Ebben felkérik a kormányt, hogy vizsgálja felül az eutanáziát mereven elutasító álláspontját.
A püspök azt írta, naponta imádkozik Karsaiért.
Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten Karsai Dániel ügyét vizsgálja Kis János filozófus szemmel, és Geert Wilders koalíciós partnert keres.
Karsai Dániel anonimizálva közölte a levelet, abban a szerző eutanáziapártinak mondja magát.
Újabb fordulatot vett Ferdinand von Schirach német szerző Magyarországon is játszott vitadrámája azzal, hogy a halálos beteg Karsai Dániel alkotmányjogász a nyilvánosság előtt kezdett küzdelembe a kormánnyal az életvégi döntés jogáért.
Kósa volt az egyetlen kormánypárti képviselő, aki hozzászólt a méltóságos halálért küzdő ügyvédhez a parlamentben.
Nem akartak a jogásszal beszélgetni az életvégi döntésekről.
Az ALS-beteg alkotmányjogászt a momentumos Bedő Dávid hívta meg, hogy személyesen hallgathassa meg a politikus eutanáziáról szóló felszólalását. Répássy Róbert államtitkár a válaszában arról beszélt, ha ez Karsai személyes küzdelme, akkor azt javasolja a Momentumnak, hogy maradjon ki belőle. Karsai az épületben válaszolt az újságírói kérdésekre, de fideszes politikusokkal nem sikerült beszélnie.
Álmáról, jövőjéről és a betegséggel folytatott küzdelméről is beszélt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán Karsai Dániel. Az életvégi döntéshez való jogért harcoló ügyvéd nyomott hangulatban volt a tárgyalás előtt, még a kollégáival közös vacsorát is lemondta, de a meghallgatással nagy teher esett le róla. A kormány képviseletében az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője arról beszélt a testület előtt: az ügy nekik is megterhelő érzelmileg, de szakmai nézőpontból kell hozzáállniuk.
A kormány szerint a magyar társadalom gondoskodik a betegekről, és mindent megtesz azért, hogy segítse és támogassa az arra rászorulókat.
Még nem tudja Karsai Dániel, élne-e az aktív eutanázia jogával, ha sikerülne Strasbourgban kikényszerítenie a magyar államtól annak engedélyezését. A gyógyíthatatlan betegségét a nyilvánosság előtt viselő ügyvéd pere hétfőn kezdődik az Emberi Jogok Európai Bíróságán.
A Karsai kontra Magyar Állam per végső soron arról a kérdésről szól: rákényszerítheti-e az állam a polgárait, hogy az övékétől különböző hit, világnézet, életfelfogás parancsainak vessék alá magukat. Kis János filozófus esszéje.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Karafiáth Orsolyának most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: pörölytörvény, végítélet, nindzsakormány, jobbsokk, alku.
Számos esetben érzi úgy az ember, hogy nem akar tovább élni egy betegséggel, vagy traumával, de ha később így is megtalálja az élet értelmét, visszagondolva örül, hogy nem tette meg a végzetes lépést - mondta a HVG-nek Beer Miklós, a Váci Egyházmegye nyugalmazott püspöke. Beer Miklóst Karsai Dániel strasbourgi pere előtt kérdeztük az eutanáziáról.